Vettel: Nem aggaszt, hogy nem nyertem mg Nmetorszgban
Sebastian Vettel elmondta, nem aggasztja, hogy eddig mg nem sikerlt hazja versenyt megnyerni, mivel a Formula-1-ben ms sikereket elrt.
Br a Red Bull piltja az elmlt hrom vben bajnoki cmet szerzett s 29 futamgyzelemnl jr a Nmet Nagydjat mg soha nem nyerte meg s mg jliusban egy plyn sem tudott els helyezshez elegend teljestmnyt nyjtani.
Ezen statisztikrl Vettel elmondta, nem bosszantja, hogy Nmetorszgban mg nem sikerlt gyznie, klnsen azrt, mert mg hossz plyafuts ll eltte.
"Azt hiszem sokkal fontosabb az, amit az elmlt hrom vben rtnk el" - mondta el a 26 ves pilta. "J versenyeink voltak korbban a Nrburgringen s Hockenheimben. Mindig kzel voltunk hozz, de nem sikerlt mg gyzni. Van mg idnk jra megprblni s meg is tesszk."
Vettel beismerte, hazai kznsg eltt versenyezni inkbb kivltsgot jelent, mint nyomst.
"Termszetesen ez klnleges. Ami a bajnoki pontokat illeti, ugyanannyit adnak itt is, mint ms helysznen, de van valami klnleges abban, hogy hazai kznsged eltt versenyzel. rlk, hogy erre lehetsgem van. Vannak ms nemzetisg piltk, akiknek ez nem adatik meg. Azt hiszem sokkal inkbb kivltsgot jelent ez, nem pedig extra nyomst. Nagyszer a tmogats amelyet kapunk. Az autsport nagy megbecslsnek rvend Nmetorszgban."
/formula/
|