Ki: Seb Vettel
Mikor: 2011.07.31., 17:58
Szia!
Túlzás lenne azt mondanom, hogy elégedett vagyok a Magyarországon megszerzett 2. helyemmel, de összességében azt kell mondani, hogy végül is ez egy jó eredmény.
Az bosszant, hogy jobb lett volna korábban kijönni a boxba, és gyorsabbnak lenni. A verseny hihetetlenül nehéz volt, és a körülmények egy kicsit sme könnyítettek rajta, különösen az elején. Az első néhány körben mintha nem is aszfalton, hanem jégen vezettem volna. Ezzel egy kicsit nezehen birkóztam meg. Szerencsére a verseny vége felé jobbra fordult a helyzet, de még mindig meglátszott a teljesítményünkön a sok nehézség. Úgy vélem, nem hoztuk ki a lehető legjobbat az autóból, így ezen dolgoznunk kell a nyári pihenő után. Szóval nem akarunk a megszerzett pontjainkra gondolni, hanem annyi versenyt akarunk megnyerni, amennyit csak lehet.
Kicsit szomorú vagyok, hogy a következő verseny csak 4 hét múlva lesz, bár tisztában vagyok vele, hogy ennyi pihenés mindegyikünkre ráfér. Mindenki úgy tervezi, hogy hazamegy és pihen, és aztán újult erővel és lelkesedéssel vágunk neki a szezon hátralévő részének.
Én is elutazom pár hétre, próbálok napozni, mivel az elmúlt hetekben határozottan elegem lett az esőből.
Még mielőtt elutazom, szeretnék még egy utolsó bejegyzész írni a blogomban, és mondanék egy hatalmas köszönömöt mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ilyen izgalmas legyen az idei szezon. A csapat a gyárban és a pályán is remek munkát végez, és a rajongók is támogatnak, akárhová megyünk. Szóval, köszönöm srácok! Legközelebb Belgiumból jelentkezem.
Seb
Fordítás: Vé
Eredeti: angol
Forrás: sebastianvettel.de