Webber: Senkit nem fogok magam el engedni, mg Vettelt sem!
A Red Bull Racing ausztrl versenyzje egyrtelmv tette, a folytatsban is a vilgbajnoki cm megszerzsre fog koncentrlni, s, amg eslyes, addig a pontig senkit nem fog maga el engedni a plyn.
Mark Webber tagadta, hogy a szerzdsben brmilyen hasonl pont is rgztve lenne, miszerint kteles Sebastian Vettelnek segtenie.
A tapasztalt ausztrl minimlis eslyekkel vrhatja a folytatst s az utols versenyeket, miutn jelenleg 152 ponttal az 5. helyet foglalja el, addig a nmet csapattrs s cmvd 215 egysggel vezeti az egyni kirst.
A nmet sajtban arrl rnak, hogy Webber az utols ngy versenyen biztosan bell Vettel mg, s segteni fogja t. Erre szmt Jenson Button, a McLaren versenyzje is, aki elkpzelhetetlennek tartja azt, hogy az ausztrl futamot nyerjen az llovas nmet eltt.
Mark tagadja ezeket a felttelezseket s a gyzelemrt fog harcolni.
„Matematikailag mg mindig eslyes vagyok.” – tette egyrtelmv Indiban a ESPN-nek adott nyilatkozatban Webber.
„Ha ezen a htvgn vezet helyen leszek, senki miatt nem fogok meghtrlni.” – fogalmazott hatrozottan a 36 esztends versenyz.
Az eslyek azonban nyilvnvalak, ahogy az is, hogy valsznleg Vettel s Alonso kzl kerl ki a vgs nyertes, 2012 vilgbajnoka.
„A f eslyesek legell vannak a tabelln. Ez Seb s Fernando. Nagyon nehz lesz ellenk, de meg fogom prblni. Nyilvnval, hogy az sszes htralv versenyen elttk kell clba rnem, azonban soha ne mondd, hogy soha.”
Mark nem aggdik a Red Bull versenykpessge miatt Indiban.
„Nem mondanm azt, hogy ez egy kevsb versenykpes helyszn szmunkra. gy gondolom, hogy ismt igen ersnek kell lennnk. Szoros lesz, miutn a Ferrari s a McLaren mg mindig itt van. A Ferrari klnsen vasrnap ers, addig szombaton mr nem annyira, mg a McLaren az idmrn nagyon ers tud lenni, de Suzukban egy kevsb versenykpes futamot lthattunk tlk.”
/f1-live/
|