A Sport Bild tegnap hozta le Marko nyilatkozatt, melyben kijelentette, hogy tbb nem alkalmaznak csapatutastst. A csapatfnk ma a BBC-nek pontostott, s elmondta, hogy a versenyek vgn nem adnak majd instrukcikat Vettelnek s Webbernek.
„Beszltem Dietrich-hel, s abban egyetrtettnk, hogy a Red Bull nem rajong a csapatutastsokrt”- mondta Horner.
„Ennl fogva nem fogunk alkalmazni csapatutastsokat a verseny vgn. Mindazonltal arra szmtunk, hogy a versenyzk a csapattl kapott informcik alapjn fognak cselekedni. Arra szmtok, hogy a versenyzk a csapat rdekeinek megfelelen fognak versenyezni, mivel ezrt alkalmazzk ket – nemcsak azrt, hogy maguk miatt versenyezzenek, hanem azrt, hogy a csapatrt versenyezzenek s tiszteljk annak rdekeit.”
Vettel elmondta, hogy ugyangy tenne egy hasonl helyzetben, mivel Webber nem rdemli meg a segtsget, s az ausztrl tbb alkalommal sem segtett a csapatnak a mltban, amikor megtehette volna azt.