Christian Horner
Ez egy klnsen boldog nap a szmunkra, hiszen rgta ldzzk mr ezt a sikert. Most vgre sikerlt megnyernnk a Kanadai Nagydjat, ami egy szenzcis versenyhtvge a naptrban. Mindannyian csak azt remljk, hogy sokig itt lesz velnk mg Montreal, mert valban lenygz ez a plya s a szurkolkra finoman szlva sem panaszkodhatunk.
sszessgben ez egy csodlatos nap volt, s hatalmas dicsret jr a csapatnak, valamint Sebnek, aki vgig gyakorlatilag hiba nlkl vezetett.
Nagyon gyors tudott lenni, mikzben vgig koncentrlt maradt. Egy pillanatra rnk hozta a frszt, amikor ersebben eltallta a falat.
Hatron autzott, hogy a bokszkillsnl minden biztonsgos legyen. Szerencsre nem trtnt komoly baj s ezt leszmtva hibtlan volt az, amit csinlt. Ez egy kis breszt volt szmra, mert Monachoz hasonlan itt is sokszor kzel vannak a falak.
Szval boldogan utazunk haza s vrjuk az jabb eurpai htvgnket. A csapat elgedett s megnyugtat, hogy nvelni tudtuk az elnynket a bajnoksgban.