Vettelt sorozatosan fttykoncertek fogadjk: Silverstone-ban a kiesst kveten s egy rendezvnyen is kiftyltk, majd a kanadai gyzelem utn is megkapta a magt. Nem volt ez mshogy Belgiumban sem, ahol szintn rendesen kapott a „nemtetszsbl”.
„Nem rtem”- mondta a Daily Mailnek. „Semmit sem tettem azrt, hogy gy cselekedjenek. Felmentem a sznpadra egy verseny utni koncerten, s ismt kiftyltek”- mondta a Brit Nagydjat kvet esemnyekrl. „Elvettem a telefonom, s azt mondtam: ’Ha ki fogtok ftylni, legalbb jl csinljtok’”- idzte fel.
„Nem szereted, ha az emberek kiftylnek. Termszetesen az is igaz, hogy ha vezetek a Brit Nagydjon, akkor az taln nem tetszik nekik, mivel azt akarjk, hogy egy brit nyerjen, ami fair – de a fjols szerintem nem fair. Ha valaki elkezdi, akkor msok csatlakoznak. Nem gondolom, hogy mindenki ki akart ftylni – lncreakci volt, szval nem kell, hogy felzaklasson”- fejtette ki vlemnyt.
Ami a plyn zajl kzdelmeket illeti, egyelre Hamilton tnik az egyik legersebb ellenfelnek, attl fggetlenl, hogy Alonso jtt fel a msodik helyre. A cmvd elmondta, remekl kijn a mercedesessel, ami korbban nem felttlenl volt gy.
„Az utbbi idben remekl kijvk Lewisszal. Az igaz, hogy nagyon ms letstlus szerint l. n nem vagyok fent a Facebookon. Nem vagyok fent a Twitteren. Egy farmot vlasztottam, messzire a vrostl. Ami t illeti, valsznleg a vrost s a partikat szereti. Nem tlkezek felette. Szerintem fontos, hogy az legyek, aki vagyok”- mondta a hromszoros bajnok. „Amint elkezdesz valaki ms lenni, balul sl el. Ha valaki – pldul Lewis -, szereti bizonyos mdon lni az letet – a celebek vilgban -, akkor ez a legjobb mdja annak, hogy feltltdjn; brmilyen furcsn is hangzik. Mindez valsznleg lehetv teszi szmra, hogy az optimumon teljestsen”- vlemnyezte Vettel.