Mark Webber tvozott, akinek a helyt a Toro Rosstl rkezett fiatal ausztrl vette t. Daniel Ricciardo eltt hatalmas kihvs ll, hiszen ez lesz az els v, amikor egy top-istllnl versenyezhet, s nem utols sorban a cmvd Sebastian Vettel a csapattrsa, aki 2010 ta legyzhetetlen.
„A clom az idei szezont illeten az, hogy ott legyek a dobogn. Ez olyasvalami, amit mg nem rtem el a Forma-1-ben, gy most ez az elsdleges clom, majd folyamatosan kemnyen kell nyomnom, hogy kihvst tudjak jelenteni Seb szmra.” – mondta Daniel Ricciardo a Fox Sports krdsre
„Kivltsgnak tartom, hogy egy ngyszeres vilgbajnok mellett versenyezhetek, akitl sokat tanulhatok. Egy ideje mr ismerem t, s mivel a korklnbsg nem olyan nagy kzttnk, szeretnk egymssal vicceldni a sznfalak mgtt. Ennek ksznheten nagyon knnyen kijvnk egymssal.”
„A plyn azonban mr ms lesz a helyzet. Ebben az esetben komolyra fordul a helyzet, ahogy az lenni is szokott az ellenfelek kztt. Tudom, hogy a legjobbjt nyjtja majd, s azt hiszem, is tudja ezt rlam.”
„Egymst fogjuk motivlni, s majd megltjuk, hogy ki jn ki ebbl a legjobban. Remlhetleg idn szerezhetek pr gyzelmet is, s hazudnk, ha azt mondanm, hogy nem akarok Seb eltt nyerni. Az eredeti terv az, hogy kemnyen dolgozzak tovbbra is.”
Az Ausztrl Nagydjon azonban jelen helyzet szerint nem tnik valsznnek, hogy Ricciardo a dobogrt harcolhat.
„Ami a versenyt illeti, gy tnik, hogy a Mercedes jelenti a legnagyobb fenyegetst. Lewis s Nico is ers lehet Melbourne-ben.”
/f1-live/