Közel fél másodpercet remél a Ferrari a barcelonai újításoktól
Olasz források szerint három-négytized másodperces javulást ígérnek a Ferrari új, Barcelonában debütáló fejlesztései.
E hét végén rendezik meg a 2015-ös Forma–1-es idén első európai versenyét, a Spanyol Nagydíjat. A három hét pihenőt kihasználva a mezőny komoly újításokkal készül a barcelonai hétvégére – abban a reményben, hogy ezáltal változtatni tudnak az első négy hétvégén látott erősorrenden.
Az Omnicorse információi szerint a Ferrarinál a leszorítóerő növelése áll a figyelem középpontjában. Beszámolójuk szerint az olaszok átdolgozták diffúzorukat, de a kocsitest aerodinamikáján, valamint az első és hátsó szárnyak kiképzésén is lesznek változások. Ezen módosítások az olaszok szerint 0,3-0,4 másodperces körönkénti javulást eredményeznek majd a maranellói mérnökök számításai szerint.
Korábban arról is lehetett hallani, a Ferrari vizsgálja annak lehetőségét is, hogy milyen előnyöket rejteget magában a Mercedeséhez hasonló rövid orrkiképzés. Miután azonban egy ilyen irányú váltás véleményük szerint instabillá teheti autójuk elejét, amelyre mindkét versenyzőjük rendkívül érzékeny, nincs tervbe véve, hogy lecseréljék mostani megoldásukat. Ahogy állítólag a gumikímélő hátsó felfüggesztéshez sem terveznek hozzányúlni.
A Ferrari Bahreinben bevetette idei második erőforrását – ezen a téren egyelőre nem várható jelentős változás. A csapat azonban már lázasan dolgozik az erőforrás továbbfejlesztésén. A Mercedesről érkezett Wolf Zimmermann állítólag egyre több időt tölt az AVL grazi próbapadjánál, s ha a versenyhétvégén nem is, újításaikat az azt követő barcelonai kétnapos teszten már próbára teheti Esteban Gutiérrez és Raffaele Marciello. A motorfejlesztéseket az olaszok a hírek szerint Kanadában vetik be először.
Sebastian Vettel mindeközben figyelmeztetett, hiába az újítások, nem várhatunk csodát a vörösöktől. „Megpróbáljuk bosszantani a Mercedest, hogy ha valami rosszul alakul náluk, akkor mögöttük legyünk és legyőzhessük őket. Eközben viszont ügyelnünk kell arra is, hogy a mögöttünk állók ne jelentsenek veszélyt ránk” – nyilatkozta Vettel a dpa hírügynökségnek. „Még mindig a Mercedesé a legjobb csomag. Ekkora előnyt nem lehet ilyen gyorsan ledolgozni. A Ferrari nagyot lépett előre a tél folyamán, de ahhoz, hogy egy szintre kerüljünk a Mercedesszel, még idő kell.”
/ts/
|