(c) Button: Nem hittem volna, hogy Vettel sikeres lesz a Ferrarival
Jenson Button bevallotta nem várta, hogy Sebastian Vettel olyan versenyképes lesz a Ferrarival, mint amennyire azt a szezon eddigi részében is láthattuk.
Vettel a 2014-es év végén hagyta el a Red Bullt, akikkel négy egyéni és négy konstruktőri címet szereztek, 2010 és 2013 között. A német Button jelenlegi csapattársa, Fernando Alonso helyére érkezett az olasz alakulathoz, aki a tavalyi szezon során mindösszesen két alkalommal végzett a dobogón – Vettel hat versenyből öt alkalommal zárt dobogón idáig, s ebből egy alkalommal, Malajziában diadalmaskodott.
A tavalyi évben Daniel Ricciardo felülmúlta a németet a Red Bullnál, a McLaren-Honda versenyzője, elismerte nem számított arra, hogy a négyszeres világbajnok már a Ferraris karrierje kezdetén ilyen sikeres lesz.
„ Sebastian négy éven át hihetetlen munkát végzett, ekkor nagyon sokan azt mondták, hogy a csapatnak köszönheti a sikereit, neki csak befejeznie kellett. Aztán Daniel Angliában, aki helyre tette, de alapvetően jobb munkát végzett tavaly. Sokkal jobbat, hiszen három versenyt megnyert, míg Sebastian egyet sem, így jelentősen csökkent az elismertsége is.
Nagyszerű döntést hozott akkor, amikor csapatot váltott és átment a Ferrarihoz és úgy tűnik nagyszerű munkát végez. Megnyerni a második nagydíját a Ferrarival nagyon hatásos lenne, nyilván az autó is nagyon jó, összehasonlítva azzal, amit tavaly Fernando vezetett, de lenyűgöző hogyan változnak a dolgok a csapatok és a pilóták körül. Nem vártam, hogy ilyen gyors lesz a Ferrarinál.”
(c) Írta: Andi, az F1i.com alapján
|