A gumiteszt zárónapján Vettel volt a leggyorsabb
A Ferrari német pilótája, Sebastian Vettel futotta meg a leggyorsabb kört a Pirelli franciaországi gumitesztjének második és egyben utolsó napján. A résztvevők ismét az esős abroncsok működéséről gyűjtöttek információkat.
A hétfőihez hasonlóan a keddi tesztnapon is három csapat dolgozott (Ferrari, a Red Bull és a McLaren) a Paul Ricard versenypályán, pilótafronton viszont történtek változások: a vörösöknél Sebastian Vettel váltotta Kimi Räikkönent, míg a bikások Daniel Ricciardo helyett ezúttal Danyiil Kvjatnak adtak lehetőséget; a McLarent ismét Stoffel Vandoorne terelgette. Noha a pályán csak három autó körözött, a Pirelli „sátrából” 30 szakember figyelte az eseményeket.
A versenyzők ismét különböző vizes abroncsokat vittek pályára, azt azonban csak a gumigyár képviselői tudták, ki melyik fejlesztést próbálgatja. Az olaszok már korábban leszögezték, rendkívül fontosnak tartják ezt a kétnapos gyakorlást, mert eddig nem volt lehetőségük az esőgumik tesztelésére, viszont mindenképpen ki szeretnének fejleszteni egy olyan abroncsot, ami sokkal jobban tapad az eddig használtaknál, és csökkentse a felúszás veszélyét.
A teszt zárónapján Vettel futotta a legjobb időt. A Ferrari németje (aki idén másodszor ült Forma-1-es autóba, miután a múlt héten Firanóban vezette a Ferrari 2014-es gépét) végig problémamentesen körözött a fellocsolt versenypályán, az utolsó percekben pedig a vezetést is magához ragadta. Őt – mindössze egy tizedmásodperces hátránnyal – Kvjat követte, aki egy egyelőre meg nem nevezett hiba miatt idő előtt befejezte a gyakorlást, igaz, a Red Bull nem sokkal a leintés előtt romlott el, a nap nagy részében tehát a fiatal orosz is pályán lehetett.
A tesztnap a McLaren-Honda számára sem volt teljesen zökkenőmentes. Vandoorne (aki tegnap egy motorhiba miatt nem tudta teljesíteni a programot) már a délelőtti órákban a garázsban ragadt, a Honda mérnökei pedig azonnal szétszedték az autó hátsó részét. A problémát sikerült orvosolni, így a fiatal belga ismét fontos tapasztalatokkal gazdagodhatott: végül alig maradt el Vetteltől megtett körök tekintetében és több időt tölthetett a pályán, mint a nap végén bajba kerülő orosz rivális. Az eredménylistán viszont mögé került.
Ezzel a gyakorlással egyébként végleg elbúcsúztak a 2015-ös versenygépek (a csapatok csak ezeket használhatták, hiszen a Nemzetközi Automobil Szövetség nem akarta, hogy jogosulatlan előnyhöz jussanak ellenfeleikkel szemben). A felkészülés Barcelonában, az első hivatalos téli teszt alkalmával folytatódik, ahol a legtöbb csapat már idei versenyautójával gurul pályára. Kivétel a Sauber lehet, ők ugyanis a hírek szerint a 2015-ös modell átalakított verziójával kezdik a gyakorlást.
A franciaországi gumiteszt második napjának végeredménye
|
Versenyző |
Csapat |
Idő |
Különbség |
Kör |
1. |
Sebastian Vettel |
Ferrari |
1:06,750 |
|
134 |
2. |
Danyiil Kvjat |
Red Bull |
1:06,833 |
+0,083 |
113 |
3. |
Stoffel Vandoorne |
McLaren-Honda |
1:07,758 |
+1,008 |
127 |
/ts/
|