Ha vlaszthatn ki legfbb 2016-os ellenfelt, a Ferrari piltja Kimi Raikknent mondan – mindezt azrt, mert azt jelenten, hogy a Ferrari nagyon tkpes konstrukcival llt el.
A ngyszeres vilgbajnok s vetern csapattrsa, Kimi Raikknen teljestmnye nem volt egyforma szinten a 2015-s v folyamn, mikzben a nmet hrom versenyt megnyert, a finn pilta mindssze hromszor tudott felllni a pdiumra. Abban az esetben, ha a Ferrari bajnoki cmrt kzdhet az j szezonban, a tbbsg gy gondolja, Vettel lesz az, aki vlln viszi majd a csapatot Lewis Hamilton s Nico Rosberg Mercedesei ellenben. Maga a versenyz azonban azt szeretn, ha Raikknen lenne a legfbb ellenfele.
„Remlem, hogy harcolhatok Kimivel, ugyanis ez azt jelenten, hogy nagyon ers autnk van, amellyel mindketten a bajnoki cmrt hajtunk” – magyarzta a versenyz hivatalos weboldaln. Persze egy tkpes aut mellett Raikknennek is jelents elrelpsre lenne szksge, hogy hozza Vettel szintjt, s ne csak msodikknt kocogjon be mgtte minden versenyen, amennyiben a Ferrarinak tnyleg sikerl annyira j konstrukcit ptenie.
Vettel egy msik megszlalsban a bonyolult szablyok mellett a Mercedest is megszlta, azzal rvelve, hogy a csapat uralma elfordtja a nzket a sporttl. „Termszetesen a Mercedes elmlt kt vben ltott dominancija sok rajong szmra elvett az izgalombl. Emellett tlsgosan a rszletekre fkuszlunk, gy gondolom, nem szabad szem ell tvesztennk a motorsport gykereit. Remlem, hogy az autk a jvben mindenki szmra kzzelfoghatbbak lesznek” – magyarzta.