A Ferrari megvtzhatja az j idmrt?
A Scuderia elnke szerint nem biztos, hogy az j idmrs elkpzels elfogadhat a Ferrari szmra.
A csapatok s Bernie Ecclestone mlt heti cscstallkozjn egy j, folyamatos kiesses idmr edzs terve rnykolta be a tnyt, hogy a rsztvevknek nem sikerlt idben megegyeznik az j 2017-es aero-szablyok gyben, s hogy a hatalmasok prilis vgig jabb haladkot adtak maguknak a megllapodsra. Az idmrs tlet azonban mr a kiszivrgsa ta ezer sebbl vrzett – csszs a szksges szoftver megrsa miatt, teljes eltrls lehetsge – most pedig Sergio Marchionne Ferrari-elnk is szkepticizmusnak adott hangot az tletet illeten.
„Azt hiszem, mg meg kell beszlnnk nhny dolgot az j idmrs formtummal kapcsolatban” – jegyezte meg Marchionne egy genfi autszalonon adott interjjban. „Vigyznunk kell, hogy nehogy megbortsuk a jelenlegi, jl mkd rendszert. Nem vagyok biztos benne, hogy a Ferrari el tudja fogadni Bernie tleteit, jobban meg kell rtennk a dolgot – s azt hiszem, hogy jelenleg ms csapatok szmra sem elfogadhat a javaslat.”
Mint ismeretes, az gaskod Lnak egyedlll vtjoga van a Forma–1 szablyavltoztatsait illeten, jllehet, ezt a jogot eddig rendkvl ritkn, tbbnyire csak valban kifejezetten hsba vg krdsekben gyakorolta – legutbb tavaly sszel, a motorok rnak maximalizlsa gyben.
Ami a maranelliak idei kiltsait illeti, Marchionnt sem hagyta hidegen a Mercedes vszjsl megbzhatsga s az a tny, hogy legfbb rivlisuk az els teszten teljes nyugalommal tartotta a legnagyobb titokban a lapjait.
„Tovbbra is remlem, hogy mr az els versenytl kezdve ott lehetnk az els sorban, de mg vrnunk kell egy kicsit, hogy megtudjuk, hogy ez gy lesz-e – nem bzom a Mercedesben; amikor k nyugodtak, az ltalban azt jelenti, hogy neknk van aggdnivalnk. A legfontosabb dolog az az, hogy a mi kocsik extrm versenykpesnek tnik. s majd megltjuk, hogy ez elg lesz-e a gyzelemre vagy sem.”
A Ferrari eddig ngybl hrom tesztnapot az els helyen zrt a tli teszteknek helyet ad Barcelonban, viszont a Mercedes az els ngy napon egyltaln nem futott a lgyabbik keverkeken.
/m4sport/
|