Vettel az Adrián wakeboardozik (Kép)
A német Bild olvasója fotózta le – elmondása szerint véletlenül – a címvédőt, aki az Adrián pattant deszkára.
Eddig sem volt titok, hogy az F1 uraként ismert Bernie Ecclestone imádja Sebastian Vettelt, nemrég már azzal is viccelődött, hogy hozzáadná valamelyik lányát a világbajnokhoz.
Ha ez nem is reális, azért bizonyos formában így is megkapta a lányokat Vettel, ugyanis Horvátországban Ecclestone a lányok, Petra és Tamara nevének összevonásából Petara nevet viselő, általában Trogirban "állomásozó" 58 méteres luxusjachtján nyaralhatott.
A német Bild képet is közölt a lazán vízisíző világbajnokról, akit az amatőr fotós egyébként véletlenül kapott le. "Fogalmam sem volt, kit fényképezek, csak egy új lencsét próbáltam ki" - mondta a botcsinálta paparazzó.
Vettel a nyári szünet után egyébként hétfőn áll munkába, a hét elején már Milton Keynes-ben a Red Bull szimulátorán készül a jövő hétvégi Belga Nagydíjra.
/vezess.hu/
|