Whitmarsh nem szereti Vettel ujjongst hallgatni
Martin Whitmasrh, a MCLaren csapatfnke tegnnap megknnyebblten lhetett a pitwall-nl, hiszen piltja, Lewis Hamilton nyerte az idmredzst Koreban, idn elszr megverve ezzel a Red Bullt idmrn.
Whitmarsh mosolyogva nyilatkozott, s elmondta, kivtelesen nem nyomta ki a rdijt, mert most nem Sebastian Vettel ujjongst kellett hallgatnia.
"Halljuk nhny msik csapat illetve versenyz csapatrdijt is, illetve a monitoron van egy gomb, amivel szablyozhatom, hogy mikor hallom, amit pp mondanak. Ha Vettelk gyznek, azonnal kinyomom, s gy nem kell hallgatnom, ahogy Sebastian ujjong a kocsiban. Ma persze eszembe sem jutott kikapcsolni a rdit" - mondta a brit.
Ezek szerint ma ismt a rgi mdszert kellett alkalmaznia Whitmarsh rnak, ugyanis br tegnap Hamilton volt az r Koreban, a mai versenyt Sebastian Vettel nyerte, nem kis flnnyel.
rta: V
|