Webber: Megfoghattam volna Vettelt, s ezt is tudja

Mark Webber, a Red Bull Racing ausztrl versenyzje egy nehz utols krt zrt a Q3-ban a mai idmr edzsen Indiban, mely ezttal is egy msodik helyet jelentett szmra.
Sebastian Vettel boldog a 35. rajtelssgt kveten, addig Lewis Hamilton pozitv marad. A McLaren versenyzje a harmadik kockrl vrhatja a folytatst.
Sebastian Vettel, Red Bull Racing:
„Nagyon jl ment a mai idmr edzs. Kimentnk mg egy krre a csapattal, s szerencsre sikerlt egy olyan idt autznom, mely elegend volt az els helyhez. Taln egy-kt helyen gyorsabb is lehetettem volna, klnsen a 4-es kanyarban. Figyeltem, hogy ne blokkoljanak a kerekeim, de vgl sszessgben minden rendben volt. A gyrunkbl nagyon j visszajelzseket kaptunk, s ksznettel tartozom az ott dolgoz embereknek, akik kivl munkt vgeznek.”
„Tovbbra is kemnyen kell nyomnunk, hiszen fontos versenyek llnak elttnk, de ez egy nagyszer eredmny most szmunkra, azonban a pontokat holnap fogjk kiosztani. Semmit sem vehetnk biztosra, s taln holnap minden ms lesz. Megltjuk, hogy a gumik miknt is fognak viselkedni. Egyelre jnak tnik a helyzetnk, mikzben eddig nagyon versenykpesek tudtunk lenni.”
Mark Webber, Red Bull Racing
„Ma megszerezhettem volna a rajtelssget, s ahogy Seb is elmondta elttem, ez nem volt egy egszen sima idmr szmunkra. Sajnos az utols krm nem sikerlt valami jl. Az els szektorban nem volt megfelel a tapads, de vgig kzel tudtam lenni Sebhez, s nem sokon mlott az, hogy most n lljak ott legell. A McLaren is melegtgette az abroncsait, s kicsit mskpp is taktikztak, mint mi. Ezzel egytt azonban nem lehetek csaldott, hiszen a csapat ott van az els sorban. Nagyszer munkt vgeznek a srcok, s a gyrban dolgozk klnsen sokat tettek rtnk. Ksznm nekik ezt, s noha nem lehetnek most itt velnk, olyan, mintha mellettnk lennnek.”
„Nem vagyunk rossz helyzetben, s termszetesen holnap minden tlnk telhett meg fogunk tenni a gyzelem rdekben.”
Lewis Hamilton, McLaren:
„Teljesen elgedett vagyok a harmadik hellyel. Nagyon j munkt vgzett a csapat, s prbltuk megtallni a megfelel belltst. Itt vagyunk a msodik sorban, igaz nem vagyunk elg gyorsak ahhoz, hogy megelzzk a Red Bullokat – sajnos. A versenytempnk van olyan j, mint az vk, gy a futamon veszlyesek lehetnk rjuk. A szabadedzsek alapjn erre lehet kvetkeztetni, gy vrom a versenyt.”
/f1-live/
|