A Ferrari csapatfnke sszessgben elgedetten rtkelte az Indiai Nagydjat, melyen Alonso „mg annl is tbbet rt el, mint amiben remnykedtek”. Mgis, a szakember nem lehet teljesen nyugodt, mert a Red Bullok megint kibreltk az els sort:
„Szval, ez sszessgben egy pozitv verseny volt. Az egyetlen negatvum, hogy Vettel nyerte meg a futamot. De ez a legkisebb mrtkben sem vltoztat azon, hogy innen milyennek kell lennie a hozzllsunknak a szezon vgig. Vilgos: ha folytatni fogja a gyzelmeket, akkor matematikailag lehetetlen lesz szmunkra a cm”- mondta Domenicali.
„De, ha sikerl tovbbra is nyoms alatt tartani ket, akkor a dolgok gyorsan vltozhatnak. Teht, ahogy mindenkinek mondtam, ennek kell lennie a hozzllsnak az utols verseny utols kanyarjig.”
Az F2012, ellenttben az eldjeivel, remekl megy a kemny keverkeken is, de a szombati teljestmny mg mindig hinyos:
„Igen, ez igaz. Sajnos, ha nem vagy ott, s nem tudod nyoms al helyezni az els versenyzt az els krkben, akkor ez lehetv teszi a szmra azt, hogy a sajt tempjn menjen el, s kialaktson egy akkora elnyt, mellyel knyelmesen az len maradhat a teljes futamon. Teht arra kell koncentrlnunk, hogy mindent megtegynk, amit csak tudunk, annak rdekben, hogy javtsuk az idmrs tempt – mivel a versenyen ott vagyunk egszen a vgig, s mindenkivel harcolni tudunk.”
A Red Bull is folyamatosan fejleszti a RB8-at, de a Ferrarinak egy nagyobb lpsre van szksge: „Nem tudom. Biztosra kell menni benne, hogy tovbbra is 1000 szzalkon fejlesztjk az autt; ez igaz a belltsokra s a vlasztsokra is, amiket hozunk – klnsen az aerodinamikt illeten. Ezt kell tennnk a legvgig.”
„Most hrom futam jn. Az ellenfeleknek van nmi elnye, de nem elg ahhoz, hogy nyugodtak maradjanak azt illeten, hogy vajon nyoms alatt tudjuk-e tartani ket. Mindenki szmra intenzv lesz itt Maranellban, mert a vilgbajnoksg utols rohama alatt egyetlen msodpercre sem engedhetjk meg azt, hogy sszezavarjanak"
/f1-live/