Horner: A kzdszellemnk volt a siker kulcsa
A Red Bull Racing csapatvezetje, Christian Horner szerint a 2012-es vilgbajnoki cmkben a legfontosabb szerepet az jtszotta, hogy az egsz csapat egy emberknt s kemnyebben kzdtt, mint brmikor korbban.
Sebastian Vettel s a Red Bull az idei szezonban mr az egymst kvet harmadik egyni s konstruktri vilgbajnoki cmt szerezte, miutn az utols futamot kveten 3 ponttal sikerlt megelznik Fernando Alonst s a Ferrarit, pedig mg az v kzepn sem tnt gy, hogy Vettel s a Red Bull kpes lesz majd ledolgozni Alonso tetemes, 40 pontos elnyt.
„A csapat mindig is kemnyen kzdtt, n gy vlem, hogy messze ez volt a legkemnyebb vnk” – nyilatkozta Horner a csapatnak a munkjrl. – „Ez volt a legnehezebb bajnoksg, a konstruktrk s a piltk kztt is, mert igazn a srbl kellett visszahoznunk ket s ez sok tekintetben rmteli volt.”

Horner szerint pedig ezrt a csapat minden tagjtl nagyobb erfesztsre volt szksg, mint brmikor korbban. „Szemlyes ldozatokat kellett hoznunk, rengeteg idt tvol tltve a csaldtl s a bartoktl, klnsen a Milton Keynesben hozott ldozatok voltak figyelemre mltak. s ezen csapatszellem miatt vagyunk olyan sikeresek. Azon md miatt, ahogy csapatknt, s ahogy egyetlen egysgknt dolgozunk. Annyi hsi trtnetnk van ebben az vben, mert az emberek tlteljestettk azt, amit krtek tlk, teljestmnyt hozva ki az autbl, elszlltva az alkatrszeket a plykra, a szlcsatornban a fejlesztseken dolgozva, annak rdekben, hogy elrjk a cljainkat. Amit vasrnap dlutnonknt lttl, az nagyon kicsi szzalka volt annak, akik kzremkdtek ebben. A vilgbajnoki cm, ez a hrom vilgbajnoki cm pedig sohasem lett volna elkpzelhet az embereink elktelezettsge nlkl.”
/formula/
|