A Scuderia Ferrari pnteken Maranellban mutatta be a 2013-as vre tervezett autjt, mely az F138 kdnevet kapta. Az olaszok hangslyoztk, az idei esztendt is maximlisan komolyan fogjk venni, noha tudjk, nhny istll id eltt le fog llni a fejlesztsekkel, hogy 2014-re koncentrljon.
2014-tl j motor s aerodinamikai szablyok lpnek rvnybe a Forma-1-ben, melyek alapjaiban meg fogjk vltoztatni a sportot. Stefano Domenicali csapatfnk azonban hangslyozta, a 2013-as s a 2014-es modelljkn is dolgoznak, mely termszetesen hatalmas erforrst ignyel.
Byrne, aki egykoron a Ferrari vezet tervezje volt, a nmet Auto Motor und Sport lapnak elmondta, teljes gzzel dolgozik a csapat 2014-es autjn, mely mr az j V6 turb motorral lesz felszerelve.
„Ez egy szp aut.” – mondta a dl-afrikai szakember az F138 bemutatst kveten.
„De hogy szinte legyek, ez az egsz gyerekjtk ahhoz kpest, mint ami 2014-ben vr rnk.” – ismerte el Byrne a nagy kihvst.
Noha idn nem vltoztak szmotteven a szablyok, a Ferrari extrm megoldssal kszlt, hogy fel tudja venni a harcot a Red Bull istllval, ahol Adrian Newey ftervez rendre kihasznlja a kiskapukat s a hatrokat feszegeti.
A nmet lap egyik bennfentese biztos benne, hogy az j hts felfggeszts miatt a kt csapat egymsnak fog esni, s a Nemzetkzi Automobil Szvetsg (FIA) jabb technikai vizsglatot rendel el emiatt.
A rivlis Red Bull vasrnap mutatja be a 2013-as autjt, a Renault motorral hajtott RB9-est.