Br nem indult knnyen a barcelonai nyitnap, az Infiniti Red Bull Racing Forma–1-es csapata mgis elgedetten nyilatkozott a kedden elvgzett munkrl.
A grda RB9-es versenyautjval a vilgbajnok Sebastian Vettel rtta a krket a kataln fvrosban, s br dleltt technikai problma htrltatta, a nap vgre 66 krt tett meg, s vgl a tblzat negyedik helyn zrt.
„Nagyon fontos szmunkra, hogy sok kilomtert tegynk az autba, s ez kedden dleltt nem igazn volt lehetsges” – mondta a cmvd a barcelonai teszt nyitnapja utn. „Volt egy kis szoftveres problmnk, de azt hiszem, ilyen tbb csapatnl is elfordult. Nem volt idelis, de sikerlt megoldani, s aztn tisztessges napot zrtunk.”
A gondot egybknt a McLaren ltal gyrtott szabvny elektronika okozta, amelyen nemrg vltoztattak. A Red Bull szmra az tlls okozott nmi nehzsget. „A szoftver egy kicsit megbntott minket, de a problmink sora ennyiben ki is merlt. Az elektronika szabvnyos, az elmlt napokban pedig frisstettek rajta. s ahogy az a modern autkkal lenni szokott, nem ment minden azonnal simn. Egy kis idbe telik, mire installljuk a rendszert, majd pedig tkletestjk.” – magyarzta Vettel, majd a nap tbbi rszt is rtkelte.
„J visszatrni Barcelonba. Ez egy remek plya, ahol jl meg lehet tlni az autt, kivlan mutatja, hogy is llunk, viszont vatosnak kell lennnk, mert momentn elg hvs van, s nem egyszer sokig letben tartani az abroncsokat. Szval nehz megmondani. De sszessgben ezttal sem zrtunk rossz napot.”
Andy Damerum versenymrnki koordintor hozztette, a Red Bull kedd dlelttje a mszaki problma miatt csupn rendszerellenrzsekrl szlt, dlutn azonban mr rdemi munkt is vgezhettek az j autval.
„Lassan indult a nap, ami egy kicsit frusztrl volt” – fogalmazott a szakember. „Viszont ktlem, hogy egyedl lettnk volna ezzel. A kridket, illetve a megtett krk szmt elnzve szerintem tbbeknek volt hasonl problmjuk, mint neknk.”
„Vgl az ebdsznet eltt sikerlt fellkerekednnk ezen, de emiatt a dleltti kreink jobbra csak rendszerellenrzsekrl szltak. Dlutn mr minden jobban alakult, sikerlt tbb dolgot is kipiplni a listnkon, s vgl 308 km-t tettnk meg, amivel n szemly szerint meglehetsen elgedett vagyok.”
A Red Bull versenyautjval ma ismt Sebastian Vettel dolgozik majd Katalniban.
/motorsportal/